Új kezdet a HYUNDAI-nál (+videó)

Új kezdet a HYUNDAI-nál (+videó)

2017. július 05. szerda.
  (Gépek)

Tavaly nagy szerkezetátalakítás vette kezdetét a HYUNDAI-nál, amelynek értelmében a vállalatcsoporton belül külön céggé szervezték az építőipari részleget. Vagyis az AXIÁL által forgalmazott HYUNDAI gépek beszállítója a Hyundai Construction Equipment lett.

Annak ellenére, hogy Heavy Industries gyűjtőnév helyett a továbbiakban Hyundai Construction Equipment néven működik a vállalkozás, továbbra is a piaci részesedés növelése a céljuk, vagyis az, hogy minél több vállalkozóhoz jutassák el mind anyagmozgató, mind pedig építőipari gépeiket. Globálisan az első 5 gyártó között szeretnének lenni és ezt a minőség, valamint a partnerkapcsolatok erősítésével kívánják elérni.

A változásokat az európai központ is követi, sőt a gyártó olyannyira elkötelezett az európai piac iránt, hogy 30 millió eurós beruházási projektbe kezdett. Ennek helyszíne Belgium, Tessenderlo, ahol 81.000 négyzetméteres területen új székház, raktár, oktató- és rendezvényterem, illetve bemutatóterem is helyet kap.

 

A belgiumi központ alapkőletétele 2015 szeptemberében

 

2017-ben az európai stratégiájuk szerint a mini kotró és rakodógépek piacára összpontosítanak, leginkább az újrafeldolgozásra és ehhez szorosan kapcsolódó iparág szereplőire. A targonca üzletágnál a nehéz, dízel üzemű gépek és az alkatrész értékesítés kerülnek fókuszba. Ráadásul tovább bővítik kereskedő hálózatukat is, szélesítik termékválasztékukat is.

Az átalakulás apropójából a vállalat új image videót készített, az alábbiakban ezt láthatja. A videóban vezetőségi tagok, munkatársak mondják el angolul, hogy milyen kihívásokkal kell/kellett szembenézniük, hogy fejlődtek a vevők elvárásainak megfelelően a gépek, miközben régi és új gépekről, azok szállításáról, magáról a gyártósorról, az új központról, illetve egész működésükről láthat képsorokat.

HYUNDAI gépeinkről IDE, illetve IDE kattintva találhat bővebb információkat!

 

Szöveg: Borbély Zsanett, marketingmenedzser

Forrás és kép: HYUNDAI