Túra: két srác és egy 1982-es Fendt Farmer

Túra: két srác és egy 1982-es Fendt Farmer

2017. augusztus 22. kedd.
  (Gépek)

Christopher Grotholt és Lukas Höper a marktoberdorfi Fendt Fórumon jártak, ahová egy, a Lukas nagyapja által vásárolt 1982-es Fendt Farmer 306 LSA típusú erőgéppel érkeztek. A két fiú a münsteri régióból indult, de végső állomásuk Kelet-Allgäu.

Mindig meg akartuk tenni ezt az utat, de azt hittünk várnunk kell addig, amíg felnőttek leszünk. Múlt hét csütörtökön ünnepeltem a születésnapom és volt egy kis szabadságom, ezért úgy döntöttünk, megragadjuk a lehetőséget!” – mondta Chritopher Grotholt, aki büszkén állt Lukas Höperrel a Fendt Farmer előtt. Harmadik éve dolgozik a mezőgazdaságban, barátja Lukas, pedig mint mezőgazdasági- és építőiparigép technikus folytat tanulmányokat.

Mindketten igazán élvezték a kalandot. Az első szakaszban megálltak Limburg and der Lahnban, ahol az éjszakát egy tejgazdaságban töltötték. Második nap Schefflenzbe mentek az Albsee-tó felé vezető úton. A meleg nap után megragadták a lehetőséget egy frissítő úszásra és itt vertek tábort az éjszakára is. Az utazás harmadik napján érkeztek Marktoberdorfba, ahol bemutatták a nagyapai örökséget.

 

 

Lukas nagyapja már sokaknak megtanította a gép vezetését, amely a mai napig használatban van a családi gazdaságban. A tiszteletre méltó gépnek már 25.000 üzemórája van, de még soha nem volt szüksége semmilyen nagyobb javításra. A traktor 1982-től kezdve minden eredeti alkatrészét tartalmazza, és évente több mint 1000 munkaórával járul hozzá a gazdaság üzemeltetéséhez.

Reméljük, hogy ez a Fendt továbbra is részt vesz a következő nemzedékek oktatásában és biztonságos utat kívánunk Christophernek és Lukasnak!

 

Szöveg: Borbély Zsanett, marketingmenedzser

Forrás és kép: Fendt