Terepen a szerepem

Terepen a szerepem

2018. február 08. csütörtök.
  (Gépek)

Az átlagos villástargonca csak sima, kemény felületen munkaképes, nem így a Manitou M30-4 amely traktormintás gumijával, összkerékhajtásával és nagy szabad magasságával építkezéseken, kertészetben, faiskolában, mezőgazdasági telepeken is megállja a helyét.

Süppedős, hepehupás talajon nagy terheket emelgetni nem egyszerű. A mezőgazdaságban rendszerint jól megoldhatók a feladatok teleszkópos rakodógéppel, viszont bizonyos alkalmazásokra, elsősorban az építőiparban, jobban megfelel a villástargonca – mármint ha nem csak térkövön, betonon mozog ügyesen. Ilyen például a Manitou M30-2, amelyet három éve mutattunk be (AXIÁL Építőipar és anyagmozgatás, 2015/1-es szám), miután pompásan elzötyögtem vele nagy faiskola földútjain. Egyetlen korlátozásként azt vettem észre, hogy mivel csak a nagyobb első kerekek hajtottak, sárban elakadhatnak a szinte merőlegesig elkormányozható hátsók. Ahol ez számít, ajánlatos a most kipróbált összkerékhajtásút, az M30-4-et munkába állítani.

A próbára a bel- és külföldi fuvarozás mellett gépesített fakitermeléssel is foglalkozó – ebben hazánk vezető vállalkozása – Kozák-Trans Kft, illetve a vele azonos családi vállalkozáshoz tartozó Agro-Cup Kft. adott lehetőséget. Mint Kozák Gellért kereskedelmi vezető elmondta, az erdészeti üzletáguk a fiatalabb, és épp mostanra nőtte ki magát annyira, hogy nagyon tekintélyes gép- és járműállományával külön telephelyre költözzön. A régi helyen már tíz éve (nyolc-kilencezer üzemóra) használnak egy Manitou M30-4-est, teljes megelégedésre, ezért nemrég úgy döntöttek, hogy a most kiépülő gépállomásra is beszereznek egy ugyanolyat.

 

 

Tehát nem arról van szó, hogy kinn az erdőben üzemeltetik a „tereptargoncákat”, hiszen arra megvannak a nagy teljesítményű célgépeik, hanem jórészt a telephelyeken, anyagmozgatásra, nehéz gépek és járművek javításakor fődarabok emelgetésére és ide-oda szállítására, illetve építkezéseken a beérkező kamionok lepakolására (távolsági fuvarozó járműveik visszfuvarban gyakran hoznak építőanyagot). Kiskunhalasra érkezésemkor az új targonca éppen egy Ponsse erdészeti kihordógép javításánál segített, majd visszatért az udvar-térkövezéséhez.

Nem pontosan ide tartozik, de a témába vág, hogy a vállalkozás két fűrésztelepén három-három középkategóriájú Hyundai villástargonca mozgatja a fűrészárut, illetve a végtermékként gyártott Euro-raklapokat.

Most tehát kivételesen nem az volt a helyzet, hogy egy rutinos kezelő mutatta be nekem a gépet, mert újonc volt a gépész is, hiszen még csak harminc üzemórát mutat a Manitou számlálója. Rögtön birtokba vettem a kompakt építésű, mokány masinát. Traktorgumija, masszív hátsó tengelye, 38 centis szabad magassága, szolid kidolgozása bizalmat ébresztett iránta. A testre szabott, de korántsem szűkös hatást keltő vezetőfülkébe mindkét oldalról be lehet szállni, egészen hátrahajtható és abban a pozícióban rögzülő, nagy, üvegezett, légmentesen csukódó ajtón. Előre, két oldalra és felfelé nagyon jó a kilátás, a tetőablakot masszív rács védi leeső tárgyaktól. Hátrapillantásra három tükör szolgál.

 

 

Ez olyan gép, hogy akár egy analfabéta is elvezeti elsőre. Jobb oldalt ki gázpedál, középen akkora fékpedál, hogy bármelyik, vagy egyszerre mindkét lábbal rá lehet lépni. A forgatógombos kormány egyértelmű. Ami alatta indexkarnak tűnik, az igazából irányváltó, de ez látszik is a piktogramból. A váltó négyfokozatú, de nem kell kapcsolgatni, akármelyik fokozatból elindul a Manitou, csak a sebességtartomány változik. A csúcs a célnak éppen megfelelő 21,6 km/óra. Van egy kézifék az üléstől balra, és három kar jobbra: a villa emelésére-süllyesztésére, az oszlop előre-hátra döntésére, illetve a két villa közelítésére-távolítására egymástól. Meg néhány kapcsoló, világításnak, ennek-annak. Nem az a Jumbo-Jet cockpit…

A Manitoutól már régóta nem lep meg, de minden alkalommal újra leírom, hogy nagyon finoman, érzéssel működnek a kezelőszervek. A kormánynak persze nincs határozott középállása, de holtjátéka sincs, és néhány pödrésre akkorát fordít a hátsó keréken, hogy szinte helyben megfordulunk (a fordulókör átmérője 8,5 méter). Szinte dodzsem-hatású az egész. A munkakarok is érzékenyek, a villamozgások sebessége arányos a kitérítésükkel, lehet centizni, sőt milliméterezni.

Szóval sebességváltó fokozatba, irányváltó előremenetbe, kézifék ki, kis gáz, és már el is indulunk, olyan simán, ahogy az őszi falevél leválik az ágról. A murvás nagy kamionparkolóban bármilyen villástargonca brillírozna, ezért rátérek a mellette húzódó földútra, amelyet túloldalról ideiglenesen tárolt nyárfarönkök sarangja határol. Kicsit billeg a Manitou M30-4, vitézül nyomul előre. Villára veszek egy méretes fatörzset, teszek vele néhány tiszteletkört, majd visszahuppantam a helyére. 3,7 méter magasságba emelhetnénk három tonnát. Felkaptatok az egyik első kerékkel egy fűrészpor-kupacra, hogy lássék, mekkora szöghelyzet-különbséget vehetnek fel a tengelyek. Nézzük ugyanezt fordított irányból is! Hoppá, felázott a talaj, eléggé megsüllyedt az 5,5 tonnás gép, kiforognak a kerekek…

Ezt nem hagyom annyiban, csak nem fogok itt szégyenszemre elakadni! Kormány egyenesbe, hátramenet, finom gázadás – annak rendje és módja szerint ki is dolgozta magát a targonca az ázott agyagos homok fogságából. Hiszen éppen ezért vették meg, nem igaz?

 

Kép: Sebestyén István

Szöveg: Karlovitz Kristóf, szakújságíró

Forrás: AXIÁL Híradó különszám 2018. január 36-37. oldal