Fendt az első helyen 2017 első félévében

Fendt az első helyen 2017 első félévében

2017. augusztus 11. péntek.
  (Gépek)

A 2017 első féléves újgép forgalomba helyezési ranglistán a Fendt márka az első helyezést érte el Németországban 23,3% piaci részesedéssel. Ezen időszak alatt 14.280 db traktor került értékesítésre Németországban, melyből 3332 db volt Fendt.

Az előző év azonos időszakához képest ez a darabszámokat tekintve 19,1%-os, a piaci részesedést tekintve pedig 3,6%-os növekedést jelent a világhírű márka számára hazájában.

A Fendt Magyarországon is jól teljesít, sőt 2017-ben ünnepeltük 15 éves együttműködésünket a márkával. Ez idő alatt 10%-os piaci részesedést értünk el vele a hazai traktorpiacon. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy míg korábban a nagytraktorok domináltak, az utóbbi 3-4 évben egyre több kis- és közepes gazdaság is a prémiummárka felé fordul.

 

 

A közismerten igényes német gazdák között a Fendt 17 év óta vezeti az „imázsbarométert”, amely a legkitűnőbb márkákat hasonlítja össze. Az elmúlt tizenöt évben a magyar vevők igényei is sokat nőttek. Egyre többen gondolják úgy, hogy az egészség, a teljesítmény, a közérzet és a munka minősége jobb traktort követel. Nagyobb mezőgazdasági vállalkozások is felismerik, hogy jobb traktorra könnyebb munkaerőt találni.

„Aki vezet, Fendtet vezet” szlogenhez hűen a Fendt gondol a jövőre. Traktoraiban már most olyan műszaki megoldások vannak, illetve lehetnek, melyeket a használójuk talán csak később fog igazán értékelni, amikor technológiát akar váltani, új munkagépet üzemeltetni vagy éppen a traktort akarja eladni.

IDE kattintva ismerheti meg a Fendt traktorokat, ITT pedig aktuális akcióinkról tájékozódhat!

 

Kép: Fendt

Szöveg: Kresz Gábor, Fendt referens

Forrás: Agrarheute.com, AXIÁL Híradó 2017. 03. szám