Traktorok az utakon

Traktorok az utakon

2015. július 24. péntek.
  (Blog)
Idén júniusban már 5 éve, hogy megszereztem a T kategóriás jogosítványom (mezőgazdasági vontató és két nehéz pótkocsi). Ez alatt az idő alatt már nem keveset közlekedtem traktorral az utakon akár munkaeszközzel vagy pótkocsival. Nem egyszerű.

 

 

Bevallom eleinte kicsit féltem tőle, mert néha még autóval is elcsodálkozom az embereken, nemhogy traktorral…

Engem már nagyon régóta zavar és szerintem sok mezőgazdaságban dolgozó ember így van vele, hogy ha kimegyünk, a közútra mindenki szitkozódik, hogy miért ott közlekedünk, meg miért megyünk olyan útszakaszra, ahonnan ki vagyunk tiltva. Bizonyos esetekben igenis bemehetünk, olyan útszakaszra is, ahol tiltja a tábla a közlekedésünket, de ebbe részletesen ne menjünk bele. Inkább csak pár példát említek, hogy milyenek is az utakon közlekedők, persze tisztelet a kivételnek.

Amikor elkezdtük az aratást és 30 km-re kellett levonulnunk, elől ment a kombájn utána meg én és a munkatársam traktorral és pótkocsival. Ilyenkor a legtöbb autós nem tudja, hogy mit kell tenni, legalábbis én ezt veszem észre.

Össze-vissza megy az előzgetés, van, hogy a kanyarban nekiáll, nem számít, hogy jön szembe egy másik autós, majd a traktoros lelassít. És ez az, amit nem sokan vesznek figyelembe, hogy ezek a mai korszerű gépek már nem 20-al döcögnek az utakon, hanem 40-el, vagy akár 60-al mennek. Ezért is sokan olyan manőverbe kezdenek bele, hogy csak fogom a fejem, hogy itt mi lesz.

Én, ha látom, hogy szabad előttem az út és a mögöttem lévő autós elakarna menni, MINDIG jelzek neki, többször megköszönik, de volt már olyan is, hogy mutogattak mikor megelőztek.

Minap bálát hordtunk és nem egyszer előzött meg kamion, de úgy, hogy szembe jött vagy egy másik kamion vagy épp autó…

Szerintem mindenkinek az a célja, hogy épségben elérjen az úticéljához és ezt kellene figyelembe venni, nem pedig sietni, mint az őrült.

Sok mezőgazdasági csoportban vagyok benne a Facebookon és rengeteg okoskodóval találkozunk, akiknek fogalma sincs a témáról és csak pocskondiáznak. Én nem azt mondom, hogy a traktoros nem hibázhat, de azért javarészt az autósok türelmetlenek.

Úgy gondolom, hogy mindenkinek kicsit oda kell figyelnie, elnézőbbnek lennie, mert még mindig jobb, ha később érek oda valahova, minthogy siessek és ne is érjek oda.

 

HugIldi

 

Ui.: Ha pedig valaki keresne, hogy melyik géppel megyek, csak nézzétek a szélvédőt és keressétek a HugIldi táblát! Jó munkát! Szép nyarat! :)