SZIE Állásbörze és Kooperatív Szakmai Gyakorlati Börze

SZIE Állásbörze és Kooperatív Szakmai Gyakorlati Börze

2017. április 11. kedd.
  (Blog)

Múlt héten hallottuk az üzleti élet egyik legkeresettebb előadójától azt, hogy nem érti, miért is nevezik a munkahely-keresési kiállításokat Állásbörzének. Hiszen mi nem állást, hanem munkahelyet keresünk – írja a SZIE Tehetséggondozási és Karrier Iroda.

Nem pusztán tenni szeretnénk a dolgunkat, hanem olyan környezetben szeretnénk nap mint nap munkát végezni, ahol érezhetjük a munka örömét, a flow élményt, ahol megvalósíthatjuk álmainkat és önmagunkat, és olyan emberek vesznek minket körül, akikkel jó együtt dolgozni.

De valójában lényeges, hogy hogyan is hívjuk ezt a rendezvényt? Igazából úgy gondoljuk nem a megnevezés, hanem a tartalom, ami számít. Mert 2017-ben még mindig megéri Állásbörzékre járni, de miért is?...

 

…Miért érdemes eljönni a gödöllői Aulában rendezendő Állásbörzére?

A tavalyi rendezvényt követően több hallgató és végzős diák számolt be arról a Karrier Iroda munkatársainak, hogy itt, a SZIE Állásbörzén találták meg álmaik munkahelyét, vagy első szakmai gyakorlati hely lehetőségüket. Ugyanakkor számos kiállító tájékoztatott minket arról, hogy nagyon sok, jó képességű munkatársat, gyakornokot sikerült kiválasztaniuk a tavalyi Börzén, és a kiválasztott fiatalok a cégnél is megállták helyüket és beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.

 

Állásinterjú hazai pályán

Érdemes ellátogatni a Szent István Egyetem börzéire, mert:

– Itt személyesen találkozhatnak az érdeklődők a munkáltatókkal, HR-es szakemberekkel.

– A börzén megtalálja a fiatal azt, amire igazán kíváncsi.

– A személyes bemutatkozással elkerülhetjük a fárasztó CV küldözgetést, hiszen a személyes találkozás mindig többet mond egy sablonos e-mail üzenetnél.

– Azokat a kérdéseket is meg lehet beszélni a munkáltatók képviselőivel, amiket egy állásinterjún már nem mernénk feltenni.

– Térítésmentes karrier-tanácsadásokon lehet részt venni.

– Az itt elhangzó előadások betekintést engednek a munkahely-keresési trendekbe és azok változásaiba.

– Akár egyből szakmai gyakorlati helyet vagy állásajánlatot is kaphat az a munkakereső, aki jól felkészül és öt mondatban be tudja önmagát mutatni

– És nem utolsó sorban értékes nyereményeket is kisorsolunk a regisztráló látogatók között pl.: ajándékcsomagokat, szakmai nyelvvizsga lehetőséget és EFOTT belépőjegyeket is.

 

 

Felkészítő Napok

A Tehetséggondozási és Karrier Iroda az idei évben három napos Felkészítő Program keretében segíti a fiatalokat és a környék lakosságát abban, hogy megtudják a sikeres elhelyezkedés receptjét. Előadásaink során felkészítjük a résztvevőket arra, hogy őket válasszák a kiszemelt munkahelyre. Ehhez profi szakemberektől hallhatják az érdeklődők, hogy hogyan kell önéletrajzot írni, vagy állásinterjún sikerrel megfelelni.

Úgy gondoljuk, hogy mindenki hallott arról, vagy már saját bőrén is tapasztalta, hogy milyen nehéz szakma az álláskeresés, amit ráadásul sehol nem tanítanak. Azonban most itt a lehetőség 2017. április 11-13. között a Felkészítő Napok keretében, hogy térítésmentesen juthassanak hozzá hallgatóink azokhoz az értékes információkhoz, melyek ezt a nehéz munkát segítik.

 

Gödöllőn és Pesten

A Felkészítő Napokon megtudhatják a résztvevők, hogy milyen fontos az első benyomás, hogyan kell felöltözni egy Állásbörzére. Hogyan lehet valaki diszkréten elegáns és stílusos, hogy kell viselkedni ahhoz, hogy eredményes legyen a bemutatkozás a cégek képviselőinél és nem utolsó sorban a legfontosabb, hogyan lehet kapcsolatokat építeni a börze során.

Április 11-én és 12-én Gödöllőn tartunk Felkészítő Programokat, április 13-án a GTK Budapesti Képzési Helyén (XIII. Szent László u. 59-61.) A részletes programokat a www.allasborze.szie.hu oldalon a látogatóknak szóló menüpontban találják meg és ugyanitt regisztrálhatnak a Felkészítő Napra és a börze napján kínált térítésmentes tanácsadásokra is. Érdemes figyelemmel követni az Állásbörze Facebook oldalát is (szieallasborze), mivel a kiállítói jelentkezés lezárását követően ott értesülhetnek a legfrissebb hírekről, programokról.

Minden hallgatónak ajánljuk, hogy látogasson el az Állásbörzére és a Kooperatív Szakmai Gyakorlati Börzére, mivel már diákként fontos a jövő építése és a munkáltatók elvárásainak megismerése. Friss diplomásként pedig a részvétel nem is lehet kérdés, hiszen idén tavasszal is „házhoz szállítjuk” a munkalehetőségeket. 

Várunk mindenkit a 2017. április 26-án 10-15 óra között a gödöllői Aulában! Mutassuk meg magunkat, hiszen csak akkor találnak ránk a legkiválóbb munkahelyek!

 

Az Állásbörzén az AXIÁL Kft. képviselői is ott lesznek, akik szeretettel várják az érdeklődőket!

Kattints ide az áprilisi állásbörzékért, ahol az AXIÁL Kft. kollégái is jelen lesznek!

 

Szöveg: SZIE Tehetséggondozási és Karrier Iroda

Forrás és kép: Ujsag.szie.hu