Sportból sosem elég

Sportból sosem elég

2017. június 15. csütörtök.
  (Blog)

2017. június 10-én, szombaton rendezték meg az év egyik legnagyobb céges labdarúgó tornáját, melyre az AXIÁL Kft. is meghívást kapott. Az V. Üzleti Liga Országos Céges Focikupára 28 városból összesen 40 csapat nevezett.

Az ország céges focicsapatainak elsőszámú találkozójának tartott eseményen 8 db 5 csapatos csoport került kialakításra, melyből az AXIÁL formációja a B csoportba került. A csapat remekül helytállt, de a sorsdöntő, utolsó csoportmérkőzésen sajnos vereséget szenvedett, így elmaradt a további, nyolcaddöntős szereplés.

Cégünk az Üzleti Liga különböző bajnokságain nem először vesz részt, az elmúlt években rendszeresen látogattuk rendezvényeiket, ahol kisebb-nagyobb sikereket is bezsebelt csapatunk, amelynek összetétele többször is változott.

 

 

Munkatársaink körében népszerűek a szabadidős és sport tevékenységek, gyakran veszünk részt futóversenyeken, biciklitúrákon, többen átúszták már a Balatont vagy nekivágtak a közvélekedés szerint igencsak embert próbáló Spartan Racenek is. Rengeteg kolléga szívesen hódol a horgászatnak is, melyet évente két alkalommal biztosan gyakorolhatnak céges rendezvények keretében.

Aktív közösségünk a nyár beköszöntével sem tétlenkedik, így szinte biztos, hogy nemsokára újabb egyéni és csoportos megmérettetésekről, teljesítményekről hallhatnak.

 

Szöveg: Borbély Zsanett, marketingmenedzser

Kép: AXIÁL Kft.