Axiálos autókon érkezett a Mikulás

Axiálos autókon érkezett a Mikulás

2016. december 13. kedd.
  (Blog)

A csángó-magyar gyerekek és családjaik segítésére indult karácsonyi gyűjtés idén is sikerrel zárult. A szervező, Rákóczi Péter területi képviselő a dumbravéni Mikulás ünnepségen adta át az ajándékokat, az alábbiakban az Ő beszámolóját olvashatják.

Az idei adománygyűjtési akció októberi meghirdetése után folyamatosan gyűltek a csomagok a 19 telephelyen, melyeket a Nyíregyházára való érkezés után hazaszállítottam, majd ott időt és energiát nem sajnálva válogattuk, rendszereztük azokat. Az ajándékok több forrásból is érkeztek, az AXIÁL Cégcsoport munkatársain kívül a Framest Kft., az E-flotta Kft. is közreműködött, és sok külsős magánszemélytől is érkeztek felajánlások, melynek az lett a vége egy kisteherautó már nem is volt elég a biztonságos szállításra.

Az út nem volt egyszerű. A hatalmas, viharos havazás közepette kihívás volt a feljutás néhány szerpentinen. Szerencse, hogy két autóval mentünk, egy túlterhelt kocsi garantáltan nem ment volna át a Kárpátokon. Ezért a tervezettnél jóval lassabban haladtunk, végül 18 óra alatt érkeztünk meg.

 

 

Bákó megyében sok, több mint 40 csángók lakta település van. Ebből 29 helyszínen van magyar oktatás, melyek közül három faluba vittünk ajándékokat, Frumószára, Lujzikalagorba, és végül a dumbravéni magyar iskolába. Vacsoránk és szállásunk helyi családoknál volt, nagy szeretettel vártak minket, hiszen az évek alatt eseménnyé vált az axiálos autó megjelenése.

Másnap reggel a falu művelődési házánál, a helyiek segítségével rakodtunk le az autókról, ugyanis egyedül itt van olyan méretű terem, ahol minden doboz elfért. Voltak adományok, amelyek azonnal jó helyre találtak. Ilyenek voltak az íróasztalok, és a székek például. Az iskolai eszközöket, a tanteremben helyeztük el, azokat fogyás szerint használják fel.

A ruhák, melyek öt nagy claasos konténert töltöttek meg, később, december 11-én osztotta ki Majzik Tamás, az iskola tanára. A keresztszülők által küldött, és az általunk „konkrét korú és nemű gyereknek” csomagolt megszámlálhatatlan dobozt szintén karácsony előtt kapják meg a gyerekek, de azokat csak szenteste, a fa alatt bonthatják fel. 

 

 

Az út időpontja nem véletlenül esik minden évben december elejére, hiszen mi vittük, visszük rendszeresen a 80 csomagot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei önkormányzatnak köszönhetően. A tanterem kicsisége miatt a gyerekek 8-10 fős csoportban, a délutáni tanórájuk rendjének megfelelően érkeztek. Nagy volt a meglepetés, amikor megjelent a Mikulás!

Sok gyereket, családot „keresztszülő” támogat, tanulmányai sikeres folytatásában, vagy gyakran a normális életvitelben. Azért jobb ez a támogatás, mint a különböző szervezeteknek eljuttatott ajándék, mert itt közvetlen és folyamatos kapcsolat alakul ki az ajándékozó és a megajándékozott között. Pontosabban lehet tudni, mire is van szükségük. Nagyon hamar olyan kapcsolat alakul ki a támogatott és a támogató között, mintha tényleges rokoni szálak fűznék össze őket. Sok gyerkőcnek nincs még támogatója, pedig nagyon kellene a segítség. Aki érez indíttatást ilyen formában is a segítségnyújtásra, kérem, keressen engem, mesélek.

Természetesen az akció jövőre is folytatódik. Ha évközben bárkinél keletkezik olyan még jól használható tárgy, amit szívesen elküldene, de nem tud tárolni, küldje el nyugodtan a nevemre. A nagy gyűjtés persze ismét október – november hónapokban lesz.

Ezúton is köszönöm szépen mindenkinek a segítséget!

 

Rákóczi Péter