Mezőgépész képzés Hajdúböszörményben

Mezőgépész képzés Hajdúböszörményben

2017. szeptember 20. szerda.
  (Axiál)

Molnár Magdolna Ilonát, a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium vezetőjét az agrárium és a szakoktatás helyzetéről faggattam, akinek válaszaiból az alábbiakat összegeztem. Dr. Soós D. Sándor írása.

Az agrárium talán soha nem látott lehetőségek előtt áll, s Hajdú-Bihar megyében is egyre fontosabb, hiszen élelemre mindenkinek szüksége van. A hajdúböszörményi iskolát 1938-ban alapították, és az akkori paraszti társadalom leszármazottai máig itt élnek és dolgoznak a jó minőségű böszörményi földeken. A szocialista világ mezővárosában öt termelőszövetkezet, a SZÖVÁLL, valamint a Tedej Állami Gazdaság egy része működött, több mint 37 ezek hektáron gazdálkodtak.

Az oktatás mindig is szerves részét képezte az itteni életnek. Az általános iskolában tanítottam pályám kezdetén, majd annak bezárását követően kerültem át a Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző Iskolába. A mezőgazdaság nem volt idegen, hiszen családi alapon is kötődöm hozzá. Apai és anyai nagyszüleim is módos parasztgazdálkodók voltak. Az egyik nagyapám ugyan az ipari mesterséget is elsajátította, de a vitézi címmel elég jelentős földterületet kapott, így átállt a földművelésre. Ezáltal mindkét család földművelésből élt, és mi, gyerekek ilyen környezetben nőttünk fel.

 

 

Itt kollégiumi nevelőtanárként kezdtem, utána átkerültem igazgatóhelyettesként az oktatásba, ahol négy évet töltöttem el, s utána lettem igazgató. Sokan óva intettek a zömmel férfi mezőgazdasági szakoktatóktól, de nem volt bennem félsz. Persze nagyon nagy kihívás egy közismereti tanárnak, hogy egy ilyen elismert agrárszakképző intézmény vezetője legyen. Alázattal és elhivatottsággal vállaltam, de kellett jó pszichológiai érzék, emberismeret is, és legfőképpen kollégák, akik – diáknyelven szólva – szót fogadnak. Nem egyedül én irányítom az iskolát, hanem a helyetteseim is besegítenek, akik érdekes módon mind férfiak. Ők az iskola profiljához illő szakképzettséggel felelnek a szakmai színvonalért, a napi operatív feladatokért. Ezt örömmel teljesítik, mert a nekik nyűgös munkáltatói, irányítási, illetve adminisztrációs tevékenység legnagyobb részét magamra vállalom. Viszont a fajsúlyos ügyekben mindig együtt döntünk.

A gépesítés elméleti és gyakorlatai oktatása nagyon jellemző erre az iskolára; kötelességünk is valamilyen szinten lépést tartani a fejlődéssel, az agrárszektor elvárásaival. Az anyagi lehetőségeket figyelembe véve, igyekszünk olyan eszközöket vásárolni, amelyek a tangazdaságunkban szükségesek, többek között azért, hogy az ottani feladatokat minél kevesebb külső szolgáltatással végezzük el. A helyi, illetve régióbéli gazdaságokkal azért jól megvagyunk, például 35 gazdálkodó szervezettel van tanulószerződésünk. A legnagyobbak kiemelt partnerként kezelnek bennünket, talán azért is, mert a megye egyetlen, a Földművelésügyi Minisztérium által fenntartott intézménye vagyunk.

A Hajdúság fővárosában mindig is különleges vonzereje volt a gépesítésnek. Diákjaink nagyon lelkesen ápolják e hagyományt, s a közelmúltban jelentős sikert értek el, nagy örömünkre, mert ilyen még nem volt az iskola történetében! Egy online versenyfelhívásra reagálva az „5. ütem” elnevezésű technikus csapatunk jelentkezett a MEGFOSZ „Legyél Te is mezőgépész!” vetélkedőjére. A fiúk egy fiatal tanárunkkal készültek, és a második legjobb csapatként jutottak döntőbe, a budapesti AgrárgépShow és AGROmashEXPO kiállításon. Mintha csak megéreztük volna a sikert, egy busznyi sereggel érkeztünk szurkolni a mieinknek, nem is fértünk be mind a terembe. A mi fiaink nyerték meg ezt a mezőgépész vetélkedőt! Ezt követően – egy kis buli – után a fiúk elkezdtek szorgalmasan franciául tanulni, hiszen a fődíj egy párizsi szakmai út volt. Így jutottak ki a SIMA kiállításra, amely nagyon nagy élmény volt. Itthon aztán élménybeszámolókat tartottak, rengeteg kép is készült róluk, fantasztikusan jól érezték magukat. Egyébként is nagyon szeretem a gyerekeket, még akkor is, ha a fél iskolánk igazi csibészekből áll. Az első és legfontosabb szempont, hogy nyitott, és megértő legyen az ember, érezze a gyerek, hogy segítünk, hogy értük vagyunk, és mi azt szeretnénk, ha minden gondjuk megoldódna. Tőled hallottam, de így igaz: mindig eggyel több megoldás van, mint probléma!

 

 

Büszkén vállalom, hogy a fél iskola gépész, s hogy rendkívül felkapott a gépészet. Tanulói létszámunk több, mint 800 fő; két telephelyünk a hajdúböszörményi székhely és Berettyóújfaluban is van egy tagintézményünk. Még így is kevesebbet veszünk fel, mint ahányan jelentkeznek. Nálunk minden gyerek gépész akar lenni!

Van e téren egy nemzetközileg elismert rendezvényünk, amelynek tudomásom szerint te, és a korábbi igazgatónk, Papp István volt az elindítója, ötletadója. A Tractor Pulling Eurógpa Bajnokság traktorhúzó versenyeinek már több, mint tíz éve adunk otthont – több, mint tízezer ember látogat el hozzánk! Van természetesen mezőgazdasági kiállítás és vásár, sőt több különböző konferencia is. Ebből nem maradhat ki az AXIÁL, amelynek nevét már régebben is hallottam, vidéki családomban. A rokonságból többen használnak AXIÁL-os gépeket, mert elmondásuk szerint azok modernek, de megbízhatóak.

Kollégáim jól ismerik a bajai céget, számos rendezvényükön részt vettek már. Azért is nagyon jó a kapcsolatunk, mert a versenyeket, az iskolánkhoz köthető eseményeket rendszeresen támogatják, például az FM-es iskolák gépésztanulóinak szervezett „traktoring” versenyt. Alapvetően országszerte segítik az agrárintézmények gépészoktatását, amiért minden tisztelet megilleti őket. Személyes véleményem, hogy nagyon odafigyelnek az agrárélet minden területére, így a generációváltásra is; ezt hallom és látom is.

 

 

A mi iskolánkban nagyon kiegyensúlyozott a helyzet, mert folyamatosan jönnek a fiatalok, lelkesek, szívesen oktatnak, de az idősebb kollégák is megmaradnak, néhányan 20-30 éve itt dolgoznak, átadják szakmai tapasztalataikat. A generációváltás szükségszerűen megy végbe a mezőgazdaságban, bár a fiatalok érdeklődését tovább kellene fokozni, elsősorban kiegyensúlyozott megélhetést felvázoló életpálya-modellekkel. Az összefogást jelképezi a legújabb nevezetességünk, amelynek „keresztelőjére” éppen most kerítünk sort. Ez az egyedi traktor az idősebbek és a fiatalabbak összefogását is jelképezi, az idősebb kollégák rutinja és tapasztalata, illetve a fiatalok lelkesedése is kellett hozzá. Részben az intézmény tanulói építették, s ma már jelképe a mezőgazdasági gépészképzésünknek, s a nyári traktorhúzó versenynek is. Tán még a beiskolázásban is nagy szerepe van, mert megcsodálják az ide jelentkező gyerekek, kipróbálják, felülnek rá. Inspirálóan hasznos, egyúttal utal a kreatív háttérre, a kollégák gondolkodására. Ők most éppen önszorgalomból slambucot főznek, és emellett különböző vetélkedőket, ügyességi feladatokat szerveznek. Többek között vidám traktorozás is lesz, azaz tanítják a közismereti tanárnőket traktort vezetni.

Úgy gondolom, ma nincs olyan iskola, amelynek ne lenne szüksége több pénzre. A gyakorlatot előtérbe helyező szakképző iskolánk rengeteg anyagot, üzemanyagot, eszközt használ, és költséges maga az oktatás is. Örömmel vennénk több forrást, de nem szabad elégedetlennek lenni, hisz a pénz nem minden. Az elhivatottságot, a lelkesedést kell, hogy érezzék a gyerekek! Ennek érdekében mindent megteszünk, a lehetőségeinket kihasználjuk, támogatókat szerzünk, mi magunk is fejlesztünk megtakarításokból.

Búcsúzóul az igazgatónő elmondja még, hogy az FM Agrár Szakképzési Főosztálya is támogatja az iskolát a költségvetés szerinti anyagiakkal és a mindig jóleső erkölcsi háttérrel. Mindenféle lehetőséget megragadnak, hogy a jövőben is fennmaradjon a legendás böszörményi gépészképzés. Az itt végzők el tudnak helyezkedni a szakmában, nagy a Széchenyi szakiskola presztízse. Keresettek az itt végzett fiatal szakemberek.

Az udvaron szembe jön velünk Kocsis János szakoktató, és kézen fogva hozza a kisfiát, bemutatja – ahogy mondja – a jövő gépészét. Kérdem a gyereket, így lesz-e, s ő határozott igennel felel. Egymás tenyerébe csapunk, és nyolc éves kora ellenére már érzem Bence tenyerének súlyát, igazi gépész lesz!

 

Szöveg: Dr. Soós D. Sándor, szakújságíró

Forrás és kép: AXIÁL Híradó 2017. 04. szám 27-29. oldal