IX. AXIÁL Koronglövészet

IX. AXIÁL Koronglövészet

2017. május 25. csütörtök.
  (Axiál)

2017. május 20-án, szombaton, immár kilencedik alkalommal rendeztük meg az AXIÁL Koronglövészetet, amelyen mezőgazdasági, építőipari és vadász partnereinket láttuk vendégül a Gemenc Zrt. érsekcsanádi lőterén.

 

A rendezvény elsődleges célja továbbra is az volt, hogy partneri, baráti illetve vadászi körben eltöltsünk egy kellemes „sportnapot” a sportág megismerésével, gyakorlásával. A résztvevők csapat illetve egyéni versenyszámokban mérhették össze tudásukat.

A rendezvényre természetesen nem csak a sportágat gyakorló versenyzőket vártuk, hanem az érdeklődő kollégákat is.

Május 19-én, vagyis az „éles versenyt” megelőző napon gyakorló lehetőséget is biztosítottunk a pályák megismerésére. Majd 20-án egy lövészeti, technikai ismertető után kialakítottuk a csapatokat és megkezdődött az agyaggalamb vadászat. A kategóriák között volt trap, „parkusz” avagy gyorsított koronglövészet, toronykakas és állóvad is. Kedvtelési célból lehetőséget biztosítottunk a lézerpuska, légpuska és íj kipróbálására is.

 

 

A trap lőpálya esetében a dobógép egy földalatti dobóárokban van, a korongok 50-70 méter távolságra repülnek a versenyzőktől, ahol a korong röppályájának iránya véletlenszerű a kidobáskor, mely tovább nehezíti a lelövést. A toronykakas pályán a dobógép egy 8 méter magas toronyban van, a korongok a kialakított lőállások felett 10-15 méter magasságban, a fák között haladnak el. Az állóvad lövészetnél egy 50 méter távolságra elhelyezett róka alakzatra lehetett lövéseket leadni. A gyorsított koronglövészet során pedig a pálya területén, több helyen elhelyezett dobógépekből érkeznek a korongok.

A kötetlen hangulatban zajlott nap végül egy szabadtéri, helyben készült bográcsos ebéddel és természetesen az eredményhirdetéssel zárult. A rendezvényre közel 100 partner, valamint kolléga és kísérő látogatott el.

 

Fotó: Mikola Zoltán / Hód-Mezőgazda Zrt.

Szöveg: Kovács Roland ügyvezetői referens / AXIÁL Kft.

Felhasznált forrás: Gemenc Zrt.