Higgyünk önmagunkban és a legjobbak leszünk

Higgyünk önmagunkban és a legjobbak leszünk

2017. április 11. kedd.
  (Axiál)

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Szent István Egyetem Gépész Szakestjét, ahol a szórakozás mellett az informálódásra is jutott idő. A rendezvényen előadást tartott az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Harsányi Zsolt is.

Játékok, zene és vacsora, egy szó mint száz kötetlen hangulatban zajlott az a 2017. április 5-én, egy gödöllői étteremben tartott esemény, ahol Harsányi Zsolt is jelen volt. Magyarország egyik meghatározó mezőgazdasági gép-, és alkatrész-forgalmazó cégének tulajdonosa előadásában elsőként saját egyetemi élményeiről, szakmai pályafutásáról mesélt, majd ismertette az AXIÁL tevékenységeit.

Harsányi Zsolt, a bajai III. Béla Gimnáziumban érettségizett, majd Gödöllőn szerezte meg mezőgazdasági gépészmérnök diplomáját. Állami cégnél egy év szervizmérnöki tapasztalatszerzést követően 1991-ben fogott magánvállalkozói tevékenységbe és alapította meg az AXIÁL Kft-t, amelynek sikertörténete több mint 25 éve töretlen. 1998 óta a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Szövetségének (MEGFOSZ) elnökségi tagja, illetve 2005-től folyamatosan háromszor három évig CLIMMAR (szerk. mezőgazdasági gépforgalmazók nemzetközi szervezete) alelnök.

 

 

Az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője nem győzi hangsúlyozni, mennyire fontos az élethosszig tartó tanulás, a nyelvtudás, illetve az utánpótlás-nevelés, a képzett szakemberek biztosítása a munkaerőpiac, az agrárium számára. MEGFOSZ elnökként is óriási erőfeszítéseket tesz, hogy minden rendezvényen a hallgatóság tudomására hozza, hogy a mezőgépész szakma választása biztos jövőt és megélhetést, valamint remek karrierlehetőségeket nyújt. Az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy hinni kell magunkban, abban, amit csinálunk, és akkor a legjobbak leszünk és az AXIÁL is a legjobbakat keresi.

Harsányi Zsolt előadását vacsora követte, majd kis pihenő után indult a vetélkedő, melynek feladatait a Gépész KKT tagjai állították össze. Az este zárásaképp a fizika bemutatókra került sor, melyeket a SZIE Gépészmérnöki Karának oktatója, Dr. Seres István állított össze. A résztvevők nagyon élvezték a különböző kísérleteket.

A szakesten közel 100 fő vett részt, akik a program végére egy-egy axiálos szuvenírrel gazdagodtak, illetve az első három helyet megszerző csapat oktatóinak egy-egy AXIÁL által felajánlott FENDT traktor makettet nyújtottak át.

 

Szöveg: Borbély Zsanett, marketingmenedzser

Felhasznált forrás és kép: Benkő Norbert, Keresztes Attila / SZIE