Harsányi Zsolt újra MEGFOSZ elnök

Harsányi Zsolt újra MEGFOSZ elnök

2017. május 03. szerda.
  (Axiál)

Nemrégiben tisztújító közgyűlést tartottak a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségénél, melynek értelmében ismételten 5 éves ciklusra Harsányi Zsoltot, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét választották meg a MEGFOSZ elnökének.

2017. április 26-án ünnepélyes keretek között tartották meg a MEGFOSZ tisztújító közgyűlését a Szent István Egyetemen, ahol a házigazda Dr. Szabó István rektorhelyettes Úr volt. A közgyűlés első felében az elmúlt év munkáinak összefoglalásával kapcsolatos előadások mellett, nagy hangsúlyt fektetett a Szövetség az elmúlt 5 év eredményeire is, amelyek az Elnökség, a Titkárság és a Bizottságok aktív munkájának köszönhetőek. A közgyűlés hivatalos napirendi pontjai mellett vendég előadók is tartottak előadást - a MEGFOSZ kiemelt programjával a „Legyél Te is mezőgépész!” programmal kapcsolatosan. A felszólalásokban kiemelték, hogy a MEGFOSZ nemcsak beszél a munkaerőhiány problémájáról, hanem tesz is érte, és szinte egyedülálló módon konkrét stratégiával rendelkezik a helyzet kezelésére. Ennek a tevékenységnek az eredményeként több aktív együttműködés is kialakult. A vendég előadók között köszönthették a Szövetség tagjai Román István agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár urat, a Földművelésügyi Minisztériumtól és Balogh Ferencet az MKB Bank Zrt. Vállalati Üzlettámogatás Igazgatóságának igazgatóját. 

Az éves beszámolók elfogadását és az előadások meghallgatását követően eljött a Szövetség számára egy újabb fontos pillanat, amikor is a tagság képviselőinek újabb 5 éves ciklusra kellett megválasztania az elnökség, az etikai bizottság és a felügyelő bizottság tagjait. A szavazások a MEGFOSZ alapszabályában meghatározottaknak megfelelően történtek. Az Etikai és a Felügyelő Bizottság tagjait az első fordulót követően sikerült eldönteni. 

 

Etikai Bizottság tagjai (a képen balról jobbra): Virágh Csaba – Agro-Alfa Kft.,  Szemerei Károly, elnök – Agrolánc Kft., Drexler János – Megazet Kft.

 

Felügyelő Bizottság tagjai (a képen balról jobbra): Fauszt Csaba – Agio Kft., Szabó István, elnök –Alpha-Gép Kft., Herein István – Interát Zrt.

 

A 2017/2022-es évre történő elnökségi tagok megválasztása már nehezebb feladatnak bizonyult. A Szövetség alapszabálya szerint az elnökségnek 7 főből kell állnia. A jelölő bizottság és a tagok a helyszínen összesen 13 főt jelöltek meg az elnökség tagjainak, melyből az első fordulóban 4 jelölt került be az elnökségbe (Harsányi Zsolt – AXIÁL Kft.; Kis Pál – Auditker Kft.; Szalai László – Szal-Agro Kft. és Fejér Lajos- Penda Kft.). A további három személy kiválasztása több fordulós szavazást követően került eldöntésre. Az új elnökség a szavazás után megtartotta első alakuló ülését is, ahol az elnök és az alelnök személye kiválasztásra került.

 

Az új elnökség tagjai (a képen balról jobbra): Fejér Lajos (Penda Kft.), Szalai László (Szal-Agro Kft.), Kis Pál – Alelnök (Auditker Kft.), Harsányi Zsolt – Elnök (AXIÁL Kft.), Zahorán Zalán (KITE Zrt.), Kövesdi László (Dorker Kft.), Horváth Bence (Busa Bt.)

 

Ezúton is gratulálunk az új elnökségnek és további eredményes munkát kívánunk nekik a következő időszakban! 

 

Forrás és kép: MEGFOSZ