Dimény Imre emlékére (1922-2017)

Dimény Imre emlékére (1922-2017)

2017. szeptember 22. péntek.
  (Axiál)

Az MTA Agrártudományok Osztálya, valamint az Agrár- és Bioműszaki Tudományos Bizottsága Dimény Imre, elhunyt agrármérnök, egyetemi tanár, akadémikus, Széchenyi-díjas tudós, volt földművelés- és élelmezésügyi miniszter munkásságára emlékezett szerdán.

A márciusban elhunyt Dimény Imre munkásságára emlékező tudományos, szakmai rendezvényt tartottak 2017. szeptember 20-án az MTA Székház Dísztermében. A program végén átadásra került a „Göröngyös út – Dimény Imre életútja című emlékkönyv is, melyet azok a személyek kaptak meg, akik az elhunyt szakmai örökösei. A rendezvényen az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Harsányi Zsolt is tiszteletét tette.

 

 

Életrajz

Életének 95. évében elhunyt Dimény Imre agrármérnök, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja. A Széchenyi-díjas tudós 1967 és 1975 között földművelésügyi és élelmezésügyi miniszter, majd a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen 1986-ig rektor, tanszékvezető egyetemi tanár. 2017. március 15-ig, az élettől való csendes és méltóságteljes elköszönéséig pedig példásan, bölcsességgel tevékenykedő professor emeritus.

Nehéz elválni attól a Tudóstól, igaz Embertől, baráttól és mesterünktől, aki meghatározója volt életünknek, szakmai munkánknak, aki mindig hűséges volt önmagához, elveihez és szeretteihez, a magyar vidékhez, a mezőgazdasághoz, a történelemhez, aki az évtizedek sodrásában sziklaszilárdan állt, vagy haladt rendületlenül. Ahogy a francia mondaná: Vous êtes toujours la même. Tiszteletreméltó, halk, de határozott szűkszavúságával szolgálta és alakította szűkebb és tágabb környezetét. S ha időről időre nem, vagy kevéssé figyeltek rá, akkor is következetesen kitartott, hiszen az idő őt igazolta, mert a rá nem figyelést mindig azok sínylették meg, akik így cselekedtek.

Honnan ez a múlhatatlan, örökifjú bölcsesség, pontosság, lényeglátás, emberszeretettől áthatott őserő? Mindez egy kis erdélyi faluból, kemény dolgos „Erdély emberek” családjából gyökerezik, ahonnan a kis patak partjáról eljutott a nagy Duna-mentéig. Képletesen és a valóságban is. Adyval szólva: „az értől az óceánig”.

Dimény Imre, a kiváló tudós és államférfi 1922. augusztus 3-án született Ilyés Anna és Dimény János fiaként Erdélyben, Komollón, a Feketeügy-patak jobb partján, egy kis faluban. A középiskoláit Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson végezte, majd a II. világháború zajos és vérzivataros viharában 1940/41-es tanévben Horthy-ösztöndíjasként érettségizett.

Az édesanyja azt szerette volna, hogy gyógyszerész legyen, ez azonban ösztöndíj hiányában nem valósulhatott meg. Ekkor jelentkezett a kolozsvári gazdasági akadémiára. Kolozsvár mérföldkő Dimény Imre életében. Nehéz anyagi körülmények között végzi el a főiskolát, de találkozik olyan tanárokkal, akik meghatározzák későbbi szakmai életét, és akikre példaképként tekintett: Bíró Gyula, Kuthi László, Kuty Sándor, Göllner (Dohy) János. Volt évfolyamtársaival mindig szoros kapcsolatban maradt. Többen is munkatársai lettek, tartották a barátságot, amely mindennél szentebb volt Imre számára.

Eléri őt is a háború. Rövid ideig (210 napig) katona is volt. Tudod, a puskagolyókat Barnával a szalmakazlakba lőttük ki… – emlékezik. Barna, dr. Andrasovszky Barna tüdőgyógyász szakorvos igazi jó barátja volt.

Nagylétrára 1945-ben nevezik ki járási gazdasági felügyelőnek. Itt ismerkedik meg Buzgó Margit Erzsébettel és családjával. Jóllehet Imrének a tudásán kívül csak egy kis fonott kosár volt a teljes vagyona, 1947. augusztus 2-án összeházasodtak.

A hozományt mindketten így emlegetik: egy ágy volt… Albérletben laktak Váradi néninél, aki csodálatos asszony volt, és sokat segített a fiatal párnak.

Lányuk, Judit 1948. április 20-án születik. Dimény Imre nagyon büszke arra, hogy lánya kertészmérnök, egyetemi tanár és nyolc évig volt dékánja a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának.

Dimény közéleti munkásságának csúcspontja, hogy 1967-tól 1975-ig mezőgazdasági- és élelmiszer-ipari miniszter. Ezen a poszton addig és azóta is alig van olyan közszolga, akinek ilyen hosszú időt mért volna ki a történelem. Pedig ő igazi bölcs oroszlánként küzdött a magyar mezőgazdaságért. Nevéhez fűződik az élelmiszer-gazdaság fogalom általánossá tétele. Elévülhetetlen érdeme a sikeres termelési rendszerek létrejötte, továbbá a kiegészítő tevékenység, a „háztáji” lehetőségek kiaknázása az ágazatban. Ebben az időben igen sikeres a magyar mezőgazdaság, Diménnyel szólva az élelmiszer-gazdaság sok tekintetben példaként szolgált egész Európában, és jó híre eljutott a tengerentúlra is.

Sokoldalú nemzetközi kapcsolatait elsősorban a szakma érdekében hasznosította. Számos miniszter tett látogatást nyugatról és keletről egyaránt. Így többek között Oscar Weis osztrák földművelésügyi miniszter (1968) is ellátogatott Magyarországra, pedig akkor még nem volt szokás nyugatról keletre látogatni.

Nagy szeretettel emlékszik sétáink, gyakori meghitt beszélgetéseink során Erdei Ferencre és Fehér Lajosra. Erdei aspiránsvezetője volt, Fehér Lajos pedig a politikát vette le a válláról – tudod, neki köszönhetem, hogy nekem csak a szakmával kellett foglalkoznom… Nyolc és fél éves miniszterségét a magyar mezőgazdaság aranykoraként emlegetik ma is. Felelős posztjai ellenére nem voltak ellenségei, nagyon sokan szerették, és mindenki tisztelte.

 

Múlt az idő a családban is, és 1974. április 30-án megszületett imádott unokája, Kokas Eszter. A nagyapai imádat sajátos és rá jellemzően szerény megnyilvánulása, hogy Eszter kedvenc virágát, az orchideát számtalan esetben, aktatáskájában eldugva vitte magával. A sors különös tiszteletadása, hogy éppen dédunokájának 16. születésnapjára készülve távozott közülünk az örökkévalóságba.

1975 után az oktatás területén működött. A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen tanszékvezető egyetemi tanár volt 1991-ig, 1975 és 1986 között a rektori posztot is betöltötte. Megszervezte és nyugdíjazásáig vezette az Ökonómiai Intézetet. Az egyetemhez kapcsolta az Országos Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetet. 1962 és 1975 között a Gödöllői Agrártudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára volt. 1992-től a Szent István Egyetem Élelmiszer-tudományi Kar tudományos tanácsadója, 1995-ben professor emeritus lett; a doktori bizottság elnöke volt 2000-ben és 2001-ben az agrárműszaki, agrár-közgazdasági és interdiszciplináris tudományterületeken. A Szent István Egyetem (SZIE), majd a Corvinus Egyetem, majd ismét a SZIE professor emeritusaként, évekig személyesen tisztelhették munkatársai, tanítványai. Tanszéki szobájában minden kedd délelőtt szinte az utolsó napig fogadta kollégáit és barátait, s mindenkihez volt néhány kedves, bölcs szava.

A mezőgazdasági gyakorlattal való kapcsolattartása példaértékű volt. Számos felfedezettje, tanítványa él és munkálkodik sikeresen, itthon és szerte a világban. Mint Csikai Miklós, a szentesi Árpád-Agrár Zrt. elnök-vezérigazgatója is, aki annak a fiatal csapatnak volt a tagja, amelyet miniszterként egy évre Hollandiába küldött szaktanácsadást tanulni.

Tudományos érdeklődése kezdettől fogva töretlen volt. Mindig naprakész, innovatív, és az agrárökonómia, a mezőgazdasági műszaki fejlesztés tekintetében megkerülhetetlen volt. Ez irányú elkötelezettségét több kiváló tudós barátja, harcostársa is alakította, erősítette. Közülük is kiemelhetőek néhai Karai János és Bánházi Gyula gépész, Fekete Ferenc közgazdász és Sárközi Péter gazdász professzorok. Az őt követő tudós nemzedékek tagjai közül sokan Imre bácsinak köszönhetik, hogy bölcs tanácsára hallgatva, biztatásával és támogatásával, legyőzve kishitűségüket, tekintélytisztelő gátlásaikat, kiteljesedhetett tudományos és szakmai karrierjük.

Dimény Imre 1972-ben akadémiai doktori fokozatot szerzett, 1982-ben az MTA levelező, 1990-ben pedig rendes tagjává választották. A Magyar Agrártudományi Egyesület alelnöke volt 1963 és 1991 között. Mezőgazdaság-igazgatási tevékenységének eredményeként az 1965 és 1975 között lezajlott agrárreform a gépberuházások támogatásával felgyorsította a műszaki fejlesztést, és a hazai mezőgépgyártást is fejlesztette. A termelésben meghatározóbbá vált a rendszerszemlélet, a nemzetközi integráció pedig lehetővé tette a műszaki fejlesztést, a mennyiség növelése mellett a minőség javítását.

Miniszterként a kutatás-fejlesztési eredmények gyakorlati bevezetését szakmailag és pénzügyileg is támogatta. Hivatali ideje alatt indultak el az úgynevezett ágazati termelési rendszerek a mezőgazdaságban, bevezették a nagyüzemi eszközök bérbeadását a kistermelőknek, az állatok kihelyezését, az ipari tevékenységet szabaddá tették a téeszek, az erdőgazdaságok, az állami gazdaságok számára.

Szakterületeként az agrárökonómián belül a műszaki fejlesztést tekintette, ezen belül pedig a humán erőforrás jelentőségét és fontosságát hangsúlyozta. Nemcsak szóban, hanem tettekben is egész életen át tartó töretlen aktivitással. Ez jellemezte igen figyelemreméltó és eredményes akadémiai, agrárosztálybeli, osztálybizottság-alapítói és -működtetői tevékenységét is. Nem a tiszteletbeli elnök piedesztálján foglalt helyet, ez nem az ő stílusa volt, hanem részt vett a mindennapok tudományos és szakmai küzdelmeiben, megfontolt, halk, de odafigyelést parancsoló, bölcs tanácsaival, állásfoglalásaival, világraszóló emlékezőképességével orientált, irányított és szolgált a szó legnemesebb értelmében.

Dimény Imre sokat tett az agrár-felsőoktatásért. Az agrárprofilú felsőfokú intézmények fejlesztésében 1961 óta vett intenzíven részt. Kezdeményező szerepe volt az agrárfőiskolák egyetemekké fejlesztésében. Minisztersége alatt teljesedett ki az ágazati felügyelet mellett működő intézményhálózat, alakulhatott ki annak elismert minőségbiztosítása. Így nem csoda, hogy az anyaintézményén kívül négy rangos egyetem is díszdoktorrá avatta (Gödöllő, Debrecen, Kaposvár, Mosonmagyaróvár). A diáktudományos (TDK) tevékenységet segítő munkásságáért pedig elnyerte az Országos Tudományos Diákköri Tanács legmagasabb kitüntetését, a Honoris Causa Pro Scientia Aranyérmet.

Számos hazai és külföldi tudományos egyesületnek, bizottságnak volt elnöke, alelnöke és aktív tagja. Sokat publikált: tizenöt tudományos könyvet, monográfiát írt, tudományos cikkeinek száma meghaladja a kétszázat, a népszerűsítő cikkeké, illetve a tudományos jellegű előadásoké pedig eléri a háromszázat. Számos ismeretterjesztő cikk, előadás őrzi az utódok számára figyelemreméltó gondolatait.

Szerteágazó munkásságát többek között Eötvös Loránd-díjjal (1986), Darányi-díjjal, SZIE Aranyéremmel (2002), az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO-érdemérmével (2003) és Széchenyi-díjjal (2007) ismerték el.

 

Búcsúznak Tőle akadémikustársai, kollégái, tanítványai, szeretett családja és az egész magyar agrártársadalom. Az MTA Agrár- és Bioműszaki Tudományos Bizottsága örökös tiszteletbeli elnökének emlékét, emberi méltóságát és tudományos hagyatékát megőrizzük.

 

Szendrő Péter, DSc. rector emeritus, professor emeritus, SZIE

Dimény Judit, PhD, professzor emerita, SZIE

 

Kép: AXIÁL Kft., Hirado.hu

Forrás: Magyar Tudomány