78. OMÉK

78. OMÉK

2017. augusztus 30. szerda.
  (Axiál)

2017. szeptember 20-24-én rendezik meg a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt. A jeles eseménynek a Hungexpo Budapest Vásárközpont ad otthont és a kiállítók között lesz az AXIÁL Kft. is.

Az OMÉK 2017 elsődleges célja, hogy szakmai szempontból bemutassa a fejlett, hatékony, környezettudatos vállalkozásokra, családi gazdaságokra, kis- és őstermelőkre épülő mezőgazdaságot, és annak értékeit, eredményeit megismertesse a szakmával és a nagyközönséggel.

A kiállítás kistermelői koncepciója ezúttal nem Magyarország régióira épül, mint a 2015-ös rendezvényen, hanem a kistájakat tájegységenként jeleníti meg (pl. a Hajdúság, a Nyírség, a Balaton-felvidék, a Jászság, a Kiskunság, a Nagykunság, Palócföld, Mezőföld stb.), azok jellemző termékeit, ízeit, gasztronómiai kínálatát mutatja be.

 

Fotó: OMÉK

 

Hangsúlyosabban jelennek meg a határon túli termelők is az OMÉK-on, hiszen a határon túli magyarság mintegy 70 százaléka él vidéken, és ennek közel egyharmada részben vagy teljes egészében mezőgazdasági tevékenységet folytat. A 78. OMÉK-on alkalmat biztosítunk számukra, bemutatkozhassanak a nagyközönség előtt illetve kapcsolatot alakíthassanak ki a szektor anyaországi szereplőivel.

Az OMÉK a szakma és a nagyközönség minden rétegét meg kívánja szólítani, de 2017-ben még nagyobb hangsúllyal szeretnék a főiskolás, egyetemista korosztály érdekelődését felkelteni. A programok során az egyes szakkollégiumok számára pályázati lehetőséget biztosítanak a kiállítói helyekre, valamint hallgatói konferenciáknak és kerekasztal beszélgetéseknek is teret adnak. 

 

Fotó: OMÉK

 

Koncepció az egyes területek elhelyezésére vonatkozóan: 

A Pavilon: mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások kínálatának szakmai megjelenése, a nemzetközi partnerek standjai, a Földművelésügyi Minisztérium és háttérintézményeinek standjai.

D pavilon: kiemelt kertészeti bemutató.

G pavilon: kistájak, kistermelők és Kárpát-medence kincseinek bemutatása, biosziget és biopiac megjelenése, Civil tér.

B pavilon: állattenyésztés (állattartó és állatbemutató programok).

Kincsem Park: állattenyésztés és állattenyésztési programok.

Szabad terület: gépek, állatok (őshonos udvar).

F pavilon: megnyitó.

Passzázs: élelmiszer és vendéglátás.

 

Újdonság, hogy az OMÉK kiegészül egy szakmai nappal szeptember 19-én. Ide kizárólag a szakma résztvevőit várjuk üzletember találkozókkal és szakmai fórumokkal. A szakmai napról további információt IDE kattintva talál!

 

Az AXIÁL Kft. az A pavilon 108-as számú standján várja az érdeklődőket, ahol egyik legnépszerűbb CLAAS kombájnunkat állítjuk ki. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

 

Forrás, képek, további információ: www.omek2017.hu

 

Az AXIÁL stand 2015-ben - Fotó: AXIÁL Kft.